Ezt olvasta már?


3 millió gazdás kutya él Magyarországon

Kutyatartásból az élen járunk, de a megfelelő gondoskodást még tanulnunk kell

Európai Uniós viszonylatban is bátran kijelenthetjük, hogy élen járunk a háztartásokban élő kutyák számát tekintve. Ma Magyarországon az emberek 36 százaléka lakik kutyás háztartásban, és a jó hír, hogy nagyon szeretjük is őket.

A magyar lakosság 36%-a tart otthon legalább egy kutyát, állapította meg a Kutyaszemmel program országos reprezentatív kutatása. Ez számokra levetítve azt jelenti, hogy közel 3 millió kutya él gazdival Magyarországon. 2017-ben a Statista közreadott egy kutatást az európai uniós országok kutyatartási szokásairól és a kutyák számáról. A nemzetközi statisztikából kiderült, hogy Románia áll a lista élén, ahol az ország lakosságának 46%-a tart otthon kutyát, és Ausztria kullog a sor végén, ahol csupán 12% az arány. Magyarország 33%-kal a lista elején foglal helyet, amit a Cofidis legutóbbi felmérése is alátámasztott.

A válaszokból az is kiderült, hogy a kutyás háztartások lényegesen gyakoribbak a községekben (49%), mint a városokban (33%), különösen Budapesten (22%). Ennek oka, hogy még mindig szívesebben tartanak az emberek inkább kertes házban kutyát. Mindemellett a megfelelő kutya kiválasztásával és megfelelő gondoskodással egy lakásban tartott eb is teljes életet élhet, tehát nem a kertben tartás a legmeghatározóbb szempont kedvencünk számára, hanem például saját életkorunk, életmódunk és mindennapi szokásaink, amelyek jelentős kihatással vannak a háziállat életére és jóllétére. Érdekesség, hogy a diplomások (26%) és a legnagyobb jövedelműek (32%) tulajdonában az átlagosnál ritkábban, míg a középkorúak körében pedig gyakrabban van kutya (43%). Ugyanakkor a menhelyi örökbefogadás a lakosság közel egy ötödénél népszerű, különösen a 18-29 év közöttiek, a diplomások és a budapestiek körében, illetve azoknál, akiknek nincs kutyájuk.

A fenti számok tükrében látszik, hogy sok a kutya a magyar háztartásokban, de vajon jó dolguk van a magyar négylábúaknak? Mennyire vagyunk felelős kutyatartók? A Cofidis Hitel Monitor januári, kutyás tematikájú felmérése korábban arról számolt be, hogy a magyarok elsősorban azt várják el egy felelős kutyatartótól, hogy a gazdi családtagként tekintsen a kutyára (87%) és odafigyeljen a négylábú fajtájának megfelelő egészségügyi és lelki szükségleteire is. Emellett a napi szintű foglalkozás (84%) és a megfelelő táplálás (72%) szintén jelentős tényezőként szerepeltek az emberek szempontjai között.

„Bár sokan várják el egy gazdától, hogy felelősséggel gondoskodjon a kutyájáról, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a magyar társadalomnak még van hova fejlődnie a nyugati, de még a fejlődő közép- európai országokhoz képest is. Fontos lenne megtanítanunk, hogy a kutya is egy élőlény egyedi szükségletekkel, igényekkel, akivel foglalkoznunk kell, akire időt kell szánnunk. A kutyák többsége genetikailag munkakutya, tehát igényli, hogy foglalkozzanak vele, fárasszák le. A legtöbb problémás kutya viselkedése (túlzottan és gyakran ugat, ugrál, odakap, szökik), pontosan ebből adódik, és ez a leggyakoribb ok, ami miatt megválnak tőle. Holott kisebb belefektetett munkával könnyen lehetne a helyzetet orvosolni.” – mondta el Wieden Krisztina, a Hangya Közösség képviselője, állatvédő. A kutatás megrendelője, a Cofidis Magyarország 2018 őszétől Kutyaszemmel néven egy átfogó, a kutyák jóllétét célzó szemléletformáló és edukációs programmal kívánja támogatni a felelős kutyatartás ügyét, és olyan társadalmi felelősségvállalási programot indít, mely egyaránt támogatja a gazdás és a menhelyen élő kutyákat.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Gyökeres kormányzati átalakítás jön: Megszűnik a Kabinetiroda, a Belügyminisztériumhoz kerülnek a titkosszolgálatok

A Magyar Közlöny legfrissebb június 11-i számában megjelent kormányhatározatok az új kormányzati struktúra véglegesítéséről...

Modern köntösben született újra a legendás Maserati

Kilencvenöt évvel ezelőtt először vett részt a Mille Miglia autóversenyen egy Maserati. Az Mcpura Cielo Tributo 1926 ezt az eseményt ünnepli.

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV május közepén publikálta az eÁfa XSD 2.0-ás verzióját, amely várhatóan augusztus 1-jén élesedik. Az új séma megjelenésével...

Heves viharok pusztítottak Magyarország szomszédjában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben, az...

Elszálltak a remények a magyar munkahelyeken: évek óta nem látott fordulat jön a fizetéseknél

A hazai cégvezetők körében a kivárás és a fokozott óvatosság jellemzi a következő időszak munkaerőpiaci tervezését.

A trinitit rejtélye: különleges anyagot találtak a világ első atombomba-tesztjének helyszínén

Az 1945-ben az új-mexikói sivatagban végzett atomrobbanás 300 méteres körzetben üveggé változtatta a homokot. A kutatók az így...

13 bizarr dolog az emberi testről, amelyről a legtöbben soha nem is hallottak

Tudta például, hogy az ember folyamatosan világít?

Még mindig van, aki nem érti, hogy vonat tetejére mászni már eleve életveszély

Egy vasúti szerelvényre felmászó fiú áramütést szenvedett Várpalotán csütörtök délután – közölte a Veszprém Vármegyei...

Trump szerint sikeresek voltak a tárgyalások Iránnal, ezért elmarad a „nagyon kemény” csapás

A végleges megállapodást mindenki jóváhagyta, az aláírás helyszínét és időpontját hamarosan bejelentik.

A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást

A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

Shakira, azték táncosok és gigantikus kupa: Mexikó már megnyitotta a világbajnokságot

Az M4 egyből egy kis szexizmussal köszöntötte a futballünnepet, ami a 16 évvel ezelőtt vb nyitómeccsének ismétlésével, egy...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!