Ezt olvasta már?

0

20 milliót kaszálhatsz Orbán Viktor egyik bejelentése alapján

Sok gyermeket tervező család számára égből pottyant ajándék a kormány frissen bejelentett (akár 10 milliós) kamatmentes hitele, amelyet a július 1-je után szülő feleségek fognak tudni igénybe venni.


hirdetés

Bár a családalapításhoz is nagyon jól jöhet a kamatmentes hitel, olvasóink negyede inkább befektetné a 10 millió forintot. Nyilván nem véletlenül: elképesztő összegeket hoztak ki számításaink arról, mekkora vagyont lehet felhalmozni a hitelösszeg befektetésével 20 év alatt - akár egy második gyerek szülése nélkül is. A Babakötvény például a jelenlegi kamatozásával ennyi idő alatt 20 milliós nyereséget hozhat.

 

 

Valamikor szülni kell az új kamatmentes hitelhez

 

Mára világossá vált, hogy azok a házas nők fogják tudni igénybe venni (legalábbis szankciók nélkül) a kormány friss kamatmentes hitelét, akik 2019. július 1-je után szülnek. Nem egyértelmű, hogy a CSOK-hoz hasonlóan elég-e előre vállalni a gyereket. A második gyermek születésekor az aktuális tőketartozás harmadát, a harmadiknál pedig az egészét elengedi a kormány (úgy értelmezzük, hogy csak az újonnan születő gyermekek számítanak majd), de nem szükséges erre várni, hogy alaposan ki tudjuk használni az új hitel előnyeit.

 

Nem szédítünk senkit sem évi 20%-os hozamot ígérő részvénnyel vagy éppen abszolút hozamú alappal. Elég csak a jó öreg állampapírokra gondolni ahhoz, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben tisztességes hozammal kecsegtető befektetést találjunk az ominózus 10 millió forint számára. Alábbi táblázatunkban négyféle magyar állampapírt vizsgáltunk meg. A jelenlegi állampapírkamatokból indultunk ki, ami ugyan az infláció beindulásának köszönhetően már nem egy mélyponti hozamszint, de historikusan nem is túl magas, így hosszú távon is reálisnak mondható feltételezést tükröz.

 

Nagy összeget halmozhatunk fel

 

Azt találtuk, hogy a 10 milliós hitelösszeg befeketésével 15-30 millió forintos befektetési értéket kaphatunk 20 év múlvára:

 

az 5 éves lejáratú inflációkövető prémium, vagyis PMÁP állampapírba fektetve 20,5 millió forintunk,

a 10 éves lejáratú, aukciós hozamokat követő bónusz, vagyis BMÁP állampapírba fektetve 16,2 millió forintunk,

az 1 éves lejáratú, 1MÁP állampapírba fektetve 15,4 millió forintunk,

a 19 éves lejáratú Babakötvénybe fektetve pedig 30,0 millió forintunk lehet 20 év alatt.

 

Minden esetben a tőke és a kamat együttes újra-befektetéséből indultunk ki, és az egyszerűség kedvéért, ahogy említettük, a jelenlegi kamatok hosszú távú fennmaradását feltételeztük. A jelenleg 15%-os kamatadót (az adómentes Babakötvényt kivéve) a következő 20 évre adottnak ettük.

 

A 20 éves futamidő alatt természetesen fizetni kell a hitel törlesztőrészletét is, ami (ha tényleg kamatmentes lesz a hitel) összességében meg fog egyezni a felvett összeggel. A 0%-os hitelkamat és az állampapírok kamata közötti különbség mint arbitrázs így a futamidő végére nettó 5,4-20,0 millió forintos nyereséget eredményezhet.

 

Ha tehát a jelenlegi állampapírkamatokkal számolunk, akkor akár 20 millió forint tiszta nyereséget is felhalmozhatunk a hitel felvételével és befektetésével, ezt az összeget a kamatadómentes, inflációkövető Babakötvény segítségével érhetjük el. További milliókkal növelhetjük elért nyereségünket, ha második és harmadik gyereket hozunk világra, hiszen ekkora már a tőketartozás részleges, illetve teljes elengedése is járni fog. Minél előbb jönnek a gyerekek, annál nagyobb tartozástól lehet az állami hitelelengedéssel megszabadulni.

 

 

Babakötvény? Nyugdíjkötvény?

 

A Babakötvény külön említést érdemel, hiszen a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetése után lényegében a legmagasabb (ha nem is fix, de inflációkövető jellege miatt viszonylag kiszámítható) hozamú rendszeres befeketéssé avanzsált. Hátránya, hogy csak a gyermek nagykorúvá válása után használható fel, előnye azonban, hogy egyösszegű befektetésre is alkalmas. Ha tehát azonnal Babakötvénybe fektetjük a 10 milliós hitelösszegünket nagyjából két évtizedes befektetési távlattal, a jelenlegi kondíciók alapján nem fogjuk megbánni. A Babakötvény tudnivalóiról itt írtunk részletesebben:

 

Ez azonban nem minden, amit az állampapírok nyújtanak. Az idei első félévben a kormány egy új nyugdíjcélú rendszeres megtakarítási forma bevezetését tervezi, ez lenne a nyugdíjkötvény. Nem tudjuk, hogy a babakötvényhez hasonlóan lehetőséget nyújt-e majd egyszeri 10 millió forint befektetésére is, de mire megérkezik a nők 10 milliós hitele, addigra a nyugdíjkötvény részletei is minden bizonnyal ismertek lesznek.

 

Azt tudjuk már a nyugdíjkötvényről, hogy

 

Új, hosszú lejáratú állampapírtípus lenne.

A rendszeres, nyugdíjcélú előtakarékosságot segítené elő vele a kormány.

Csak magánszemélyek fektethetnének bele.

Nyugdíjba vonuláskor egy összegben vagy járadék formában lenne felhasználható.

A babakötvényhez hasonlóan valamekkora kamatprémiumot fizetne az infláció felett.

Elképzelhető, hogy ez a prémium az életkor függvényében változna.

A meglévő állampapírokhoz hasonlítóan (és több nyugdíjcélú megtakarítástól eltérően) "költségkímélő" megtakarítási forma lenne.

 

Amit viszont egyáltalán nem tudunk:

 

Hogy a többi nyugdíjcélú megtakarításhoz hasonló (20%-os befizetésarányos) állami adójóváírást is adna-e hozzá a kormány, vagy inkább az értékőrzés és a kamatprémium miatt lenne vonzó a befektetés.

Hogy mekkora lenne az infláció feletti kamatprémium.

Hogy a kamatprémium a megtakarító korával nőne vagy csökkenne (mindkettőben lenne ráció).

Hogy milyen értékesítési csatornákon (pl. webkincstár, pénzintézetek?) és milyen forgalmazási jutalékkal értékesítené az állam.

Hogy pusztán egy új állampapírról lenne szó, vagy valamilyen saját intézményrendszer is épülne rá.

portfolio.hu







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0

hírek innen, onnan

Egyelőre szigorúan tilos a permeteződrónok használata a magyar földeket!

A drónok mezőgazdaságban történő, növényvédelmi célú alkalmazása új jelenség. A Nébih felhívja az érdeklődők és érintettek...

Otthoni pálinkafőzés: valami nem stimmel a számokkal!

Érdekes anomáliákat fedezett fel a Pálinka Nemzeti Tanács a magánfőzésről szóló 2018-as adóhatósági adatokban. Ezekből ugyanis az...

Egy hete keresik a hegyekben rekedt magyar túrázót, eltemethette egy lavina

Múlt csütörtökön adott magáról utoljára életjelet, barátai már nem sok reményt látnak arra, hogy viszontlátják.

Az üzemanyag-megtakarítás és a személyi jövedelemadó

Az üzemanyag-megtakarítás törvényesen kihasználható adómentes jövedelemjuttatási lehetőség százezer forintig minden olyan...

Ez a 12 legegészségesebb gyümölcs

A tápérték és a kalóriatartalom alapján rangsorolt a kutató.

Milyen fájdalmat okoz a rák?

Sok daganatos páciens betegségéhez köthető alapállapotként tekint a fájdalomra, pedig a fájdalmat minden esetben kezelni kell.

Rendkívüli frakcióülést tarthat a Néppárt a magyar plakátkampány miatt

Az ülést Gunnar Hökmark, a svéd Mérsékelt Párt politikusa kezdeményezte azután, hogy az új magyar tájékoztató kampányban a kormány...

Rendkívüli frakcióülést tarthat a Néppárt a magyar plakátkampány miatt

Az ülést Gunnar Hökmark, a svéd Mérsékelt Párt politikusa kezdeményezte azután, hogy az új magyar tájékoztató kampányban a kormány...

Magyar-román kórházi együttműködés indul

Több mint 13 millió euróból (4,1 milliárd forintból) kezdődnek egészségügyi fejlesztések egy román-magyar uniós program...

Családi ügyvédje szerint amerikai állampolgár az Egyesült Államokba visszatérni akaró dzsihadista nő

Amerikai állampolgár az Egyesült Államokba visszatérni akaró Hoda Muthana, aki Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam nevű...

Már 69-nél tart a halálos áldozatok száma Bangladesben

Csütörtök reggeli értesülések szerint legalább 69 ember életét követelte a Banglades fővárosában, Dakkában pusztító tűzvész...

Veszélyben a Media Markt és a Tesco tervezett összefonódása

Meghiúsulhat a Tesco és a Media Markt nemrégiben bejelentett összefonódása, amelynek során kilenc hipermarket belső eladóterében...

0

Sport

Messi kutyája brutálisan nagy

Iscónak pedig saját kutyafalkája van.

Nevetségessé vált videóbíró, undorítóan mutogató Simeone, duzzogó Ronaldo

A VAR-technológia abszolút csődje a vb után most a Bajnokok Ligáját teszi éppen tönkre.

Eközben a Real Madrid 80 millió euróból újjáépíti a védelmét

Fű alatt, suttyomban, amíg mi a Bajnokok Ligájával vagyunk elfoglalva, a Real vezetése megépítette a jövő hátvédsorát.

Új csatornára kerül a Premier League

Megvan, melyik meccset közvetítik elsőnek.

Magyar Kupa: így alakultak a nyolcaddöntő első mérkőzései

A Budapest Honvéd a másodosztályú Tiszakécske, a MOL Vidi FC pedig az NB III-as Taksony vendégeként aratott egygólos győzelmet szerdán a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Az Arsenal kapusa megmutatta, micsoda úriember

Petr Cech most nem tökéletes testével bűvölte el női rajongit.

A barcelonai tesztek eddigi legjobb idejével győzött az 1 év kihagyás után visszatérő orosz

A Toro Rosso pilótája érte el a legjobb köridőt a szezon első hivatalos tesztjének harmadik napján.

Elfelejtett focizni a Barca sztárcsatára - videó

Több mint 1500 perce nem szerzett gólt idegenbeli BL-meccsen.

Eddigi legnagyobb tesztje előtt áll a BL-győzelemre törő Juventus

Manapság sem könnyű az Atlético Madrid ellen focizni, de a Juventus a párharc esélyese.

Felfoghatatlan soproni kosárcsoda francia segítséggel

A francia Carolo megverte a török Fenert, a Sopron meg a Rigát, így a magyar csapat a második helyen végzett.

Az Inter ajánlatot tett a Barca nélkülözhetetlen tagjára

Nagy erősítés lehet az olaszoknál.

0

Bulvár

Bekeményített a rendőrség: eltiltás azonnal

Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy román felségjelzésű tehergépjármű a 3-as számú főúton. Az Encsi Rendőrkapitányság első fokú határozatában még aznap eltiltotta a sofőrt a járművezetéstől írta a police.hu.

Putyin mai beszéde - itt lehet a következő háború

Egy befolyásos amerikai biztonságpolitikai agytröszt szerint Grúzia NATO-csatlakozási törekvése egy újabb katonai konfliktushoz vezethet Moszkva és Tbiliszi között. Márpedig a grúz NATO törekvéseket Budapest is támogatja.

Soha nem látott, szokatlan újítás jön a rendszámtáblákon

Már rendelhetők az új rendszámok, sokan vágynak ilyenre.

Sofőrként dolgozik az RTL Klub egykori sztárja

Így tudja fizetni a gyerektartást.

Szükséges-e gyógyszeres koleszterincsökkentés? Íme, az új ajánlás

Öt év után adta ki új, koleszterinre vonatkozó ajánlását az amerikai kardiológiai szakmai szövetség, amelyet széles szakmai egyetértés fogadott. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa arról beszélt, hogy az új elvek a szív-érrendszeri betegekhez és az egészségesekhez is szólnak. Első az életmód, aztán jöhet a gyógyszer 2018 végén adta ki az American College of Cardiology [...]

Brutális idő: mínusz 95 Celsius-fokig esett a hőmérséklet

Extrém hideget mértek a Marson az Insight műszerei.

Nyugdíjak: nagy változást vezetnek be

Erről Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal államtitkári rangban dolgozó vezetője közölt részleteket.

Megrázó hír jött: erős sugárzásnak lehetett kitéve az, aki ide utazott

A veszélyes anyagot egy olyan terület közelében tárolták, ahol a gyerekek sok időt töltenek.

Egykor ünnepelt magyar tévésztár volt - Mára szinte mindenét elvesztette

Lajsz Andrásnak el kellett adnia imádott éttermét.

Hét szó, aminek kevesen tudják a jelentését - Teszt

Mennyire ismeritek a magyar tájszavakat és a régies kifejezéseket? A következő kvízben hét különleges szóval találkozhattok.

A nap képe: tornacipőben tolja az anyagot Gyurcsány Ferenc

Most megmutatjuk, mit csinált ma az egykori miniszterelnök.

Harry hercegre több pénzt hagyott az anyakirályné, mint Vilmosra: ez volt az oka.

Miután Erzsébet királyné, az anyakirályné elhunyt, végrendeletéből kiderült, hogy egyik dédunokájára nagyobb vagyont hagyott, mint a másikra!

blogmorzsák

Belefullad a szmogba az agglomeráció

Az agglomerációban alig van alternatívája az autózásnak, pedig a helyzet lassacskán élhetetlen. Kilóméteres dugók, lerobbant vasúti közlekedés, parányi P+R parkolók.

3 tipp, hogyan javíts a kapcsolataidon

Aki körül nincs meg az érzelmi háló, aminek ré­sze, magányossá válik. Ha éppen ilyen helyzet­ben vagy tudd, hogy ezen lehet változtatni.

Amikor két ország zászlaja ugyanaz

A történelem néha ugyanazt a jelképet adja két országnak. Most felfedjük miért alakultak így.

Mi a magyar EU-kilépés kormányzati stratégiája?

A mostani 60 körüli élcsapat nem engedheti meg magának még az esélyét sem annak, hogy visszatérjen a jogállam.

Fél év alatt másodszor zárja be ugyanazt a járatát a Wizz

Télre kukázták, nyárra árulták, de egy hónap után újra kidobják. Minőségi szolgáltatás.

McDonald's a Balenciaga versenytársa

A luxusmárka olyan papuccsal állt elő, ami úgy néz ki, mint a mekis sültkrumpli csomagolása.

Menesztették Csépke Andrást, a MÁV-Start vezérigazgatóját

„Az újonnan kinevezett vezérigazgatónak azon kell dolgoznia, hogy az elődje által okozott súlyos károkat minél hamarabb helyreállítsa.“

Így épült Budapest

A Budapest nevezetességeiről készült képeken általában csak a kész építmények szerepelnek. De hogyan is épültek fel ezek?

Szükség van az Akadémiára?

Milyen Ma­gyarországra van szük­ség. Nyugat-tádzsikra vagy kelet-osztrákra.

Soros György hozzon magával egy Junckert!

„A Fidesz súlyát egyetlen mód­szerrel lehetne csökkenteni az EU-ban.“

Erőleves, avagy az iható élet

Ez az egyik legegészségesebb cucc a világon!

Azt mondja, ő nem az a "rendes srác" típus

A pasi fura dolgokat mond és kérdez, érdemes folytatni vele, vagy jobb elfelejteni?

0