Ezt olvasta már?


2-4 ezer forintot költenek a magyar szülők játékra gyereknapon

A magyar szülők jellemzően 2-4 ezer forintot költenek játékra gyereknapon, legtöbben szabadtéri- vagy kreatív-, fejlesztőjátékot, valamint sporteszközöket vásárolnak - derült ki a REGIO Játék friss kutatásából.

Tízből nyolc gyermek várja május utolsó vasárnapját, a szórakoztató programok közül az ugrálóvár, a trambulin és az arcfestés a legnépszerűbbek.

A magyar családok 88 százaléka minden évben, további 6 százaléka ritkábban, de megünnepli a gyereknapot a REGIO Játék friss kutatása szerint. „A szülők ilyenkor jellemzően 2-4 ezer forintot (28%), 4-6 ezer forintot (26,5%), egynegyedük pedig akár 6 ezer forintnál is többet költ ajándékra. A nyár közeledtével leginkább a szabadtéri játékok kereslete nő meg, de népszerű meglepetés gyereknapon a kreatív- és fejlesztőjáték, a sporteszköz, valamint a 3 év alattiaknál a mesekönyv, míg az idősebbeknél a társasjáték és a Lego - árulta el Gyaraki Dávid, a REGIO Játék marketingvezetője. - A kutatásunkból egyébként az is kiderült, hogy a gyermekek főképp az építőjátéknak, egy trambulinnak vagy valamilyen szabadtéri programnak örülnének.” Plusz zsebpénzt ilyenkor a szülők mindössze 7 százaléka ad, túlnyomórészt (45%) 1-2 ezer forint összegben.

Az ugrálóvár és a trambulin vonzza legjobban a gyermekeket

Május utolsó vasárnapján sokan terveznek kirándulást (28%) vagy egy egész napos családi közös játékot (18%), a családok döntő többsége azonban egy-egy helyi gyereknapi programot fog meglátogatni (57%), ahol az ugrálóvárral és a trambulinnal lehet a legjobban levenni a gyermekeket a lábukról. A felmérés szerint az ovisokat az arcfestés, míg a kisiskolásokat a kézműves foglalkozás köti le pihenésképp, a felsősök pedig főleg a játékos vetélkedőkre és a koncertekre kíváncsiak.

 

************************

 

TOP5 gyereknapi ajándék a REGIO Játék kutatása alapján:

1. Szabadtéri játék

2. Kreatív- és fejlesztőjáték

3. Sporteszköz

4. Társasjáték

5. Könyv, kifestő

 

 

 

************************

 

A kutatás háttere:

A sajtóközleményben szereplő adatok a REGIO Játék által frissen, 2019. május 14-16. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben 1355, 14 év alatti gyermeket nevelő szülőt kérdeztek meg a gyereknaphoz kapcsolódó szokásairól, véleményéről.







0
0
0

hírek innen, onnan

Gigagyárat építene Elon Musk, az űrbe költöztetné a mesterséges intelligenciát

Gigasat néven épülhet meg Elon Musk új, 93 000 négyzetméteres gyára, amiben a mesterséges intelligenciát működtető műholdakat...

Zsiday Viktor figyelmeztetett: ekkor jöhet a nagy zuhanás a tőzsdéken, már látszanak az első jelek

Az AI-beruházások és a techóriások várható tőzsdére lépése új kihívás elé állíthatja a globális piacokat.

Leó pápa: Minden érkező hajó nemcsak migránsokat hoz, hanem magával hoz egy kérdést is: milyen világot építünk?

Menekültekkel találkozott a pápa Spanyolországban, a szégyen kikötőjében.

Széphalmi Juliska intim tetoválást csináltatott - fotó

Igazán különleges és merész tetoválással gazdagodott Széphalmi Juliska, aki egy finoman kidolgozott, virágokkal borított cseresznyeágat...

Politikai üzenet miatt az összes mezét le kellett cserélnie az egyik válogatottnak a focivébén

Nemzeti büszkeségét akarta kifejezni Haiti, a FIFA kitiltotta a mezüket a világbajnokságról. Mi történt? Haiti válogatottjának az...

Heves szívdobogást, halálfélelmet és szorongást is tapasztalhatsz extrém hőségben

A szervezet a folyadékvesztésre a pulzus emelésével és stresszhormonok kibocsátásával reagál, ami egy normális túlélőmechanizmus. Az...

Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt

Érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza az Alkotmánybíróság a Kúria elnöke, Varga Zs. András indítványát a Bírák Etikai...

Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult, Magyar Péter azonnal reagált az indítványra

A miniszterelnök szerint ez „már tényleg a szánalom kategória”.

Lay Leno felkészül: eladó egy fenséges, egyedi Duesenberg

A csodás, zöld kabrió közel 100 éves, sornyolcas, 265 lóerős, és nagyon kéne.

6 érték, amely elárulja, mennyire egészséges a szíve – sokan csak akkor figyelnek rájuk, amikor már baj van

Ezt a 6 fontos értéket érdemes időről időre ellenőrizni. Nem csupán számokról van szó: ezek az adatok olyan korai figyelmeztető jelek...

Rendkívüli bejelentés jött Donald Trumptól: folytatódik a háború – Szárazföldi invázió is jöhet

Az Egyesült Államok folytatni fogja ma éjjel a támadásokat Irán ellen, lehet, hogy megszállja Harg szigetét és az ország...

Hegedűs Zsolt reagált Takács Péter állítására: A kormány nem vitatkozni akar a hőséggel

Takács korábban azt állította, hogy a Fidesz már elkezdte felújítani a kórházi klímákat, a Tisza csak követi őket ezen az úton.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!