Ezt olvasta már?


1400 titkos megfigyelésre vonatkozó kérelemről döntött tavaly az Igazságügyi Minisztérium

Az utóbbi 9 év második legtöbb „nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre” vonatkozó kérelme futott be tavaly az Igazságügyi Minisztériumhoz.

Hogy a kérelmekből mennyire adtak a miniszterek végül engedélyt, korábban elsunnyogta a tárca, most már biztosra ment, és titkosította – írja a hvg.hu.

A portál közérdekű adatigénylést adott be az Igazságügyi Minisztériumnak, amiből az is kiderült, hogy mennyi kérelem került Varga Judit volt miniszter asztalára és mennyi az utódja, Tuzson Bence elé.

Kiderült, 2023 első 7 hónapjában, Varga minisztersége idején 849 kérelemről döntöttek, 2023 utolsó 5 hónapjában, Tuzson minisztersége idején pedig 551 kérelmet bíráltak el. Az 1400 kérelem valamivel meghaladja a 2022-es 1374-et, de nem éri el a 2021-es szintet, amikor néhány tucattal több, 1469 kérelmet iktattak.

Ez pedig azt jelenti, hogy a hét minden napján majdnem 4 ilyen kérelmet kellett elbírálnia a miniszternek.

Titkos információgyűjtés nemzetbiztonsági céllal csak igazságügyi miniszteri engedéllyel folytatható, vagyis ez külső engedélyhez kötött. Másik kategória a bűnüldözési célú titkos információgyűjtés, de itt is van külső kontroll: egy bíró az engedélyező. Sőt, a titkosszolgálatok végezhetnek külső engedélyhez nem kötött információgyűjtést is, ezt elég „házon belül” jóváhagyni – írják.

Az engedély birtokában lehetővé válik:

lakás, jármű, valamint használati tárgyak átkutatása és ennek rögzítése,

lakás és jármű lehallgatása, rejtett kamerás megfigyelése,

levelek, csomagok felbontása és ennek rögzítése,

a telefon lehallgatása és online adatforgalom/kommunikáció megfigyelése,

bármilyen „információs rendszerben” kezelt adatok megismerése és rögzítése.

Kevéésé érthető viszont, hogy a tárca miért nem adta ki, hogy a tavalyi 1400-ból hánynál engedélyezték a titkos információgyűjtést és hánynál tagadták meg. Példáil azért, mert a Pegasus-botrány kipattanásáig az Igazságügyi Minisztérium közölte éves statisztikai adatként a megadott engedélyek darabszámát is.

 

24.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Megfejthették a tudósok a rejtélyt sokak kedvenc italáról: ezért védhet meg a stressztől és számos betegségtől a kávé

A Texas A&M Egyetem Állatorvosi és Biomedicinális Tudományok Karának kutatói lehetséges biológiai magyarázatot találhattak arra, hogy a...

Holtan találták meg a szombaton eltűnt idős házaspárt Hernádnémetiben

A pontos körülményeket a hatóságok még vizsgálják.

Tízmillió juh sorsa a tét: új tervvel mentené az exportot Románia

A kiskérődzők pestise miatt érvényben lévő korlátozások komoly gazdasági károkat okoznak. A román kormány és az Európai Bizottság...

Lecsapott az FBI a csalókra, akik fertőzött Steam-játékokkal lopták el a játékosok pénzét

Összesen körülbelül 70 millió forintnyi pénzt lopott el egy banda, mely rosszindulatú kódokat tartalmazó játékokat terjesztett.

Marine Le Pennek a bokaperec nem akadály, de egy kockázatos lépése könnyen hazavághatja a kampányát

Rendkívüli kampányra készülhetnek a franciák a jövő évi elnökválasztás előtt, az esélyes szélsőjobboldali párt két vezéralakkal...

Már nem Sulyok Tamás a köztársasági elnök, de mi jön ezután? Így választják meg az új, ideiglenes államfőt

Harminc napon belül meg kell választania az Országgyűlésnek az új köztársasági elnököt.

Szörnyű tragédiába torkollott a spanyolok vb-ünneplése, egy 13 éves fiú az áldozat

A spanyolországi Ciudad Rodrigo városában egy szökőkút felső része szakadt le az ünneplő tömegre. A helyi mentőszolgálat éjjel fél...

Fekete-Győr András közbelépett Polgár Judit köztársasági elnöki kinevezése kapcsán

Polgár Judit köztársasági elnöki felkérése mögött széles társadalmi egyeztetést ígért Magyar Péter, Fekete-Győr András szerint...

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos...

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló...

Így alakult a legnagyobb hazai fürdővállalatok toplistája

Az elmúlt évben a tíz legnagyobb fürdőüzemeltető vállalat többsége növelni tudta az árbevételét. Igaz, ez nem mindegyiknél érte el...

0

Sport

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól

Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.

Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet

A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.

Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott

Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.

Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta

A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.

Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után

Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.

Óriási argentin fölény tűnt el a bődületesen nagy spanyol győzelemmel

A hatvan évvel ezelőtti vb-meccsben ugyanakkor bízhatnak a dél-amerikaiak.

0
0

Bulvár

Orbán újra kétharmadon: negatív rekord döntésre készül a Fidesz

A Medián legújabb felmérése alapján történelmi mélypontra zuhant Orbán Viktor népszerűsége, az új kormány viszont magas bizalommal indul el.

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Kuna Tibor milliárdokat keresett a NER-ben, most azt mondja, mindenkit félelemben tartottak

Kuna Tibor hosszú éveken át a NER egyik legjobban futó kommunikációs vállalkozója, egyben az állami kommunikációra öntött közpénzek egyik legnagyobb haszonélvezője volt. Cé­gei milliárdos állami megbízásokat

Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat, négy hónapra elengedik a szankciót

Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat. Négy hónapra elengednek egy befizetési kötelezettséget.

Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé

Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.

Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg

A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf

„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról

Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?

Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól

Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.

Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg

Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b