Korábbi cikkeink
Változik az Európai Unió. Meg kell változtatni az Európai Uniót?
MNB: a cél, hogy Magyarország is a legfejlettebb országok közé tartozzon
Horvátország történelmi sikere
Lőw Zsolt lett a PSG labdarúgócsapatának másodedzője
Már a római időkben megkezdődhetett az ipari bálnavadászat
Film készül a thaiföldi barlangban rekedt és kimentett focicsapat történetéből
A cseri városrész rehabilitációjának fontos eleme az új busztelephely
Az euróövezetből való kilépésre utalt az olasz EU-ügyi miniszter
Stratégiailag kiemelt jelentőségű lett az Ikarus Egyedi Kft.
Umtiti fejesével Franciaország a döntőben
Balaton-parti lett a Takarékok Bora 2018-ban
Tudatosabban étkezünk, mint 5 éve?
Jó kis hely: közösségi tér nyílik a fiatalok számára Kisdobszán
Uniós forrásból tették online elérhetővé a sportolási lehetőségeket
Jelentősen drágultak a garázsok is
Napközben is bőven van mit csinálni az EFOTT-on
Zsujta község sokat fejlődött az uniós támogatásoknak köszönhetően
Mark Zuckerberg már a világ harmadik leggazdagabb embere
Szarvas Andrea nyerte a Magyarország Szépe versenyt
Szívelégtelenségben, vagy keringési elégtelenségben szenvedőket menthetnek meg
Ilyenek voltak a Balaton Sound eddigi éjszakái - képgaléria!
Az oroszok méltósággal viselték a búcsút
Theresa May: ideje, hogy Brüsszel komolyan vegye a javaslatainkat
Eltűnt a pénz a bankkártyájáról? Ezt kell tennie!
43 új milliomosa lett Magyarországnak
Versenyfutás az idővel a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek mentése
Tizenegyesekkel elődöntőben a horvátok, búcsúztak az oroszok
Huszonnyolc év után elődöntőben az angolok, búcsúztak a svédek
Nyáron is figyelni kell a változatos táplálkozásra
Csaknem 30 év után vett újra női alkotótól származó művet a National Gallery
Belga-francia elődöntő lesz, kiestek a brazilok
A franciák jutottak elsőként az elődöntőbe
Turisztikai fejlesztések kezdődnek Pásztó történelmi belvárosában
Online nyilatkozhatunk az óraátállításról
Hajnal Tamás bejelentette visszavonulását
Elindult a nyár egyik legnagyobb bulija, a Balaton Sound
Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást
Gyűlik a pénz a Csengetett, Mylord? közönségtalálkozóra
Idén is lesz palacsintafesztivál Mátraterenyén
Turisztikai fejlesztések kezdődnek Pásztó történelmi belvárosában
Békülékeny és konstruktív találkozóra lehet számítani Orbán és Merkel között
Negyven millió euró értékű műkincseket foglaltak le a hatóságok
Javul a "beismerési kedv", gyorsulhatnak a büntetőügyek
Hármas céllal vág neki a Ferencváros az új labdarúgóidénynek
Egy európai biztos lesz a döntőben
UDVart fesztivált rendeznek Füleken
hírek innen, onnan
2,4 milliárd forintból nyert választást a Tisza Párt
Az erről szóló beszámoló a csütörtökön közzétett Hivatalos Értesítőben olvasható. A Mi Hazánk számait is mutatjuk.
A BKK és a taxisok is támogatják az online digitális taxaméter bevezetését
Közleményükben emlékeztettek rá, hogy 2025. január 1-jén lépett hatályba a fővárosi Taxirendelet, amely szerint a...
Most érkezett a hír. Elfogatóparancsot adtak ki a Való Világ egykori szereplője ellen
Országos elfogatóparancsot adtak ki a ValóVilágból ismert VV Rico ellen. A realityszereplőt a hatóságok kábítószerrel kapcsolatos...
Előkerült egy kép Nicolas Cage fiáról, a hatalmas termetű fiú arca szinte megszólalásig apját idézi
Nicolas Cage fia most tölti majd be a 36. életévét, a megszólalásig hasonlít édesapjára.
Orbán Viktor személyesen szögelte fel a Nemzeti Hitvallás egy példányát a falra
– Na, innen szedje le a Tisza! – fűzte videójához a bukott kormányfő. Eközben Magyar Péter a Miniszterelnökség épületében...
Az amerikaiak attól tartanak, hogy Irán hamis jogcímen terroristákat juttatna az országba
Tovább fokozódik a világbajnokságon az amerikai-iráni konfliktus.
Mi van a levegőben? Lezárták a Pentagont
Részben kiürítették és lezárták az amerikai védelmi minisztérium főépületét (Pentagon) csütörtökön, miután a biztonsági...
Eddig ezek a Netflix legnézettebb filmjei 2026-ban
A War Machine vezeti a 2026-os nézettségi listát, több mint 139 millió megtekintéssel.
Lejár a határidő? Ha fontos, hogy még ma postára add a borítékot, ezek a helyek tartanak a legtovább nyitva
Ezek a postahivatalok este 7-ig tartanak nyitva.
Milliárdos vámháború árnyéka vetül Brüsszel és Washington tárgyalására
Bár már csak napok vannak hátra a repülőgépgyártási támogatások miatt kirobbant, évtizedes vitát lezáró "fegyverszünetből", az...
Orbán Viktor szöggel és kalapáccsal tiltakozott a Tisza döntése ellen
Az egykori miniszterelnök szerint a Nemzeti Hitvallásnak kint a helye.
Szürreális adót törölt el a Tisza párt, vissza is fizetik annak, aki érintett
Megszünetnek egy adót, a befizetett összegeket is visszakapják az érintettek.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Ilyenek voltak a Balaton Sound eddigi éjszakái - képgaléria!
- Az oroszok méltósággal viselték a búcsút
- Theresa May: ideje, hogy Brüsszel komolyan vegye a javaslatainkat
- Eltűnt a pénz a bankkártyájáról? Ezt kell tennie!
- 43 új milliomosa lett Magyarországnak
- Versenyfutás az idővel a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek mentése
- Tizenegyesekkel elődöntőben a horvátok, búcsúztak az oroszok
- Huszonnyolc év után elődöntőben az angolok, búcsúztak a svédek
- Nyáron is figyelni kell a változatos táplálkozásra
- Csaknem 30 év után vett újra női alkotótól származó művet a National Gallery
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

