Korábbi cikkeink
Szakértő: azt várják az iszlám radikálisok, hogy az Iszlám Állam vagy az al-Kaida lesz-e az erősebb
Íme, az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Férfi kosárlabda NB I - Nyert a Kecskemét és a Szombathely
Nyílt levél a Magyar Tenisz Szövetséghez
Már virágzik a fekete kökörcsin Salgótarjánban
A SASE Legends az idei Farsang Kupa győztese
Varróné Márton Baba alkotásainak kiállítása
Iskolai drogprevenció Salgótarjánban
Bécsben lányokat futtatókat vett őrizetbe a rendőrség
Magyar komolyzenei dallamokra érkezik a tavasz New Yorkba
Nyolcmilliárd forintból ápolási eszközöket szerez be az ÁEEK
Nagyobb felelősség a nőkön, mégis kevesebbel kell beérniük
Március 20-án temetik Koós Jánost
Az elektromos autók Balassagyarmaton is „tankolhatnak”
Megnyílt az évszakköszöntő tárlat
Az elmúlt nap balesetei - Nógrád megye
Enyhe és gyakran szeles idő jön
Lesz keresnivalója az IT-fejlesztőknek a földeken
Február közepe óta mintegy 2000 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat
Magyarország és Ausztria a jövőben közösen pályázik sportesemények megrendezésére
Kétszeresére nő a szállodák forgalma a nemzeti ünnepen
Az egész országra kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat
Tízből hat lakásvásárlónak szüksége van lakáshitelre
Győrbe érkezik a legtöbb fejlesztés, Salgótarjánban a fű sem nő
Ingyenes múzeumok a hosszú hétvégén
Márton Anita bronzérmet nyert a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon
A munkaerőhiány a munkaerőpiac teljes szegmensét elérte már
Jelentkezett a másfél milliárd dolláros lottónyeremény győztese
Zenthe Ferenc Színház (Salgótarján) - programok
Csökkentheti a sertésfertőzések terjedését egy magyar fejlesztésű eljárás
Még nem áll készen a pénzügyi szektor az AI alkalmazására egy felmérés szerint
Öngyilkos lett Keith Flint, a Prodigy énekese
Mag Viktória aranyérmet szerzett
Sajtóigazolványt bocsát ki a Magyar Lapkiadók Egyesülete
Somlyó-Forgách Kolbászfesztivál
Akkor most, hogy is van ez a sorosozós, junckerezős plakátkampány
Tovább gyarapodik a hatos lottó főnyereménye
Mohácsi busójárás: Továbbra is él a több mint 200 éves hagyomány - képgaléria
A gazdasági növekedés fenntartásához a tudásba kell beruházni
Elhunyt Koós János táncdalénekes
Papp Ildikó a 12. helyen végzett az ausztriai vb-n
Oravecz Kevin Németországban is helytállt
A Pécsi Ítélőtábla börtönre ítélte a volt MVM vezért
Tűz ütött ki egy salgótarjáni hajléktalanszállón
Férfi kosárlabda NB I - Idegenben nyert a Jászberény és a Pécs
hírek innen, onnan
Eddig nagy siker az új, debreceni BMW
Berobbant a piacra a BMW új elektromos SUV-ja, az iX3. A debreceni gyárban készülő modell már az első teljes értékesítési hónapjában...
Stohl András már nem is beszél A Nagy Ő győztesével, Kiss Krisztával
Zátonyra futott Kiss Kriszta és Stohl András kapcsolata több mint fél évvel A Nagy Ő című műsorban való találkozásuk után. A Nagy Ő...
Világbajnok futballistával erősíthet az olasz rekordbajnok Juventus
Hat év után hagyhatja el Angliát.
Erre a sorozatra vártak a csalódott Trónok harca-rajongók az HBO-n
A hét királyság lovagja friss, emberközpontú történettel hozott új lendületet Westeros világába.
Hormonkárosító anyagot találtak gyerekruhákban: a termékek felével akadt gond a vizsgálatok során
A gyermekeknek szánt UV-szűrős ruhák egy jelentős részével akadt probléma a fogyasztóvédelmi vizsgálatok során.
Karácsony megköszönte a kormány partnerségét
„Ez az, aminek eddig nyoma sem volt a kormány és a főváros viszonyában” – fogalmazott a főpolgármester.
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész álkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet jött a Kreml főpropagandistájától
Ha valakinek még lennének illúziói, hova jutott Oroszország, olvassa el Vlagyimir Szolovjov mondatait. A kitüntetett főpropagandista szerint...
Egyetlen négynapos esőzés megölte a világ legritkább orangutánjainak 7 százalékát
A tapanuliak már a tragédia előtt is csak 800-nál kevesebben voltak, csak 2017-ben fedezték fel őket. Náluk a nőknek is van szakálla.
Orosz oligarchák pénzéből tartották fenn a monacói luxusbirtokot Putyin élettársának
A Monacó szomszédságában található Roquebrune-Cap-Martinben álló Villa Del Mare már számos nagy hatalmú politikus figyelmét...
„Véget vetünk a hatalmi visszaéléseknek” – Nagy Ervin azonnali vizsgálatot indít az Operettszínházban
Nagy Ervin, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára reagált az Operettszínház dolgozóinak a...
Készülj a drágulásra. Megszólalt a NAV a legújabb uniós csomagadóról
Július 1-től 3 eurós vám terheli az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti csomagokat.
Az edzőteremben csapott le a TEK a milliárdos gyógyszermaffia főnökére
Ukrán–magyar bűnszervezet árulta az illegális potencianövelőket Európa-szerte.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Tízből hat lakásvásárlónak szüksége van lakáshitelre
- Győrbe érkezik a legtöbb fejlesztés, Salgótarjánban a fű sem nő
- Ingyenes múzeumok a hosszú hétvégén
- Márton Anita bronzérmet nyert a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon
- Kiállítás megnyitó
- A munkaerőhiány a munkaerőpiac teljes szegmensét elérte már
- Jelentkezett a másfél milliárd dolláros lottónyeremény győztese
- Zenthe Ferenc Színház (Salgótarján) - programok
- Csökkentheti a sertésfertőzések terjedését egy magyar fejlesztésű eljárás
- Még nem áll készen a pénzügyi szektor az AI alkalmazására egy felmérés szerint
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

