Korábbi cikkeink
Milánó-San Remo avagy 300 kilométernyi kín
Érettségi tétel lett a Zenthe Ferenc Színház
Milliók követelik a Brexit leállítását
Pécs-Szabadka-Nagyvárad-Debrecen vasútvonal épülhet tíz év alatt
Ezeket az OKJ-s képzéseket végezhetitek el ingyen
Pásztón előzés közben karambolozott egy teherautó és autó
Visszatértek az első gólyák Nógrád megyébe
Egyszerűbbé válik a Magyar Falu Program pályázati rendszere
Streetballpályát kap a sportcentrum
Jól teljesítettek a Vitalitás SE dobói
A szemetelés megelőzése és a hulladék egyre nagyobb környezeti problémája
Facebook: szabályozzák a kisebbségeket és nehéz helyzetben lévőket célzó hirdetéseket
A pécsi mandulafa lett az Európai Év Fája
Jól szerepeltek a nógrádi diákok a brandenburgi mentős bajnokságon
Tavalyhoz képest nőtt a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma
Több mint négyezer esetben mulasztották el a biztonsági öv használatát
Kisebb lehűlés várható a héten
Csökkent az Audi Hungaria árbevétele tavaly
Megkezdte működését Magyarország első kézműves ginfőzdéje
Közel volt a gyarmati pontszerzés
Hollandiából rajtol a 2020-as Vuelta
Versenyzők nyilatkoznak a Tour de Hongrie útvonaláról
Bajnoki aranyat nyertek a tarjáni lányok
Ifjúsági dzsessztábort szerveznek Salgótarjánban
Kétezer fő alatti településeknek hirdetett közművelődési pályázatot az NKA
Kisebb lehűlés várható a jövő héten
TeSzedd! - Hétfőn indul az önkéntes hulladékgyűjtés
Óriási az igény a technikusokra
Tovább gyarapodik az ötös lottó főnyereménye
Férfi kosárlabda NB I - Kikapott Pécsen a Szolnok
Férfi vízilabda ob I - Nem bírt egymással a Pécs és a Tatabánya
A világ több mint 1200 állatfaját fenyegeti a kihalás veszélye
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Kiemelkedő helytállásukért járt az ünnepi elismerés
Tévé- és rádióhirdetésekben is népszerűsíti a családvédelmi akciót a kormány
Júliustól autóvásárlási támogatást kapnak a nagycsaládosok
Nyílt nap a Nógrád megyében élők részére
Elindult a tavaszi sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampány
Dietetikus: három liter folyadékra van szüksége naponta egy felnőttnek
Orbán Viktor: március 15. a nemzeti egység ígérete
hírek innen, onnan
Magyar Péter keményen odapirított a milliárdokat kapó Master Good vezetőjének
Bárány László ügyvezető arról panaszkodott, hogy komoly következményekkel járhat a vendégmunkások alkalmazását érintő szabályozás...
Maradona bokája olyan volt, mint egy grapefruit – mégis kiejtette Brazíliát!
A futballtörténelemben kevés játékost rugdostak annyit, mint Diego Maradonát. Az argentin zseni még ma is világbajnoki rekordtartó a...
Egy kötelező elem miatt fizetnek a szülők, vizsgálat indult a Ryanair ellen
A légitársaság azonban nem lát kivetnivalót a fizetési kötelezettségben.
Ukrán rendőrfőnök: Oroszország tinilányokat bérel fel katonák megmérgezésére
Ivan Vihivszkij ukrán rendőrfőkapitány szerint az orosz titkosszolgálatok egyértelmű sémát követve bérelnek fel fiatal nőket...
Emlékszel még a VIVA TV egykori műsorvezetőjére, Kiss Orsira? Így él most
Évekkel a VIVA TV fénykora után is ragyog Kiss Orsolya, vagyis Kisó. A népszerű műsorvezető 46 évesen is remek formában van, legfrissebb...
Bill Gates évekig hallgatott, most mindent elmondott Jeffrey Epsteinről
Bill Gates kongresszusi vallomásában először beszélt részletesen Jeffrey Epsteinnel való kapcsolatáról és a vele kapcsolatos vádakról....
Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár...
Komoly bírságot kaphatnak a tulajdonosok, ha nem semmisítik meg önköltségen a termést, ami a BYD szennyezett talajából nőtt ki
Alkilbenzollal szennyezett a talaj, a földet a környéken terítették szét.
Továbbra is folyik a nyomozás, ami Rogán Antal találmányának előéletét is érinti
Számos kérdés vár tisztázásra.
Az új kormányfő leépíti nacionalista elődje örökségét – a Libération megvonta a Magyar-kormány első hónapjának mérlegét
Magyar Péter az Orbán-birodalom örököse és sírásója, ebből fakad ereje, de a nyitány ellentmondásossága is. A szakítás meghirdetése...
Ez már tényleg a Jurassic Park IRL: sosem látott luxuscikkért fizethetnek vagyonokat, amely valódi dinoszauruszbőrből készült
Több százezer eurós áron árvereznek el Párizsban egy olyan egyedülálló luxustáskát, amely laboratóriumban növesztett, valódi...
Kamatot emelt az EKB - Itt vannak a tőzsdei reakciók!
Csúnya és volt szerdán az amerikai tőzsdéken, a rossz hangulat pedig átragadt az ázsiai tőzsdékre is, ahol a nap elején nagy mínuszok...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megkezdte működését Magyarország első kézműves ginfőzdéje
- Közel volt a gyarmati pontszerzés
- A Földtámadás Szomorúsága
- Hollandiából rajtol a 2020-as Vuelta
- Versenyzők nyilatkoznak a Tour de Hongrie útvonaláról
- Bajnoki aranyat nyertek a tarjáni lányok
- „Muzsikál az erdő” 2019
- Ifjúsági dzsessztábort szerveznek Salgótarjánban
- Zöld Nap
- Kétezer fő alatti településeknek hirdetett közművelődési pályázatot az NKA
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

