Korábbi cikkeink
Az EU engedélyezte a Bayer számára a Monsanto felvásárlását
Az Európai Bizottság bemutatta javaslatait a digitális nagyvállalatok megadóztatására
Több útszakaszt és hidat újítanak fel idén Békés megyében
Tizenegy előadás a Komlói Amatőr Színházi Találkozó versenyprogramjában
Salgótarján a legkomorabb, de a pestiek is búsulnak
Járdán gázolt el egy gyalogost az ittas férfi Salgótarjánban
Az EU hozzájárulásával kétmillió ember juthat ivóvízhez a Gázai övezetben
Közel harmincmilliárd forintból állítják helyre a Mosoni-Duna torkolati szakaszán a vízszintet
Tízmilliárd forinttal támogatja a munkahelyteremtést a hajdú-bihari kormányhivatal
Újabb üzemcsarnokot adtak át a bonyhádi ipari parkban
NGM: megjelent a belterületi utak fejlesztését támogató pályázati felhívás
Elindult az EU ingyenes wifi programja
POSZT: 170 darab közül választották ki a 14 versenydarabot
Egyre sikeresebb a fogyatékossággal élő emberek álomnapja
Több megyében továbbra is harmadfokú a figyelmeztetés
Több megyére másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat
Mára már létszükséggé vált az internet
Kiemelten ellenőrzi a biztonsági övek használatát a rendőrség
Mától egyszerűbb és gyorsabb a csok igénylése
Fácán módjára tudott csak repülni a híres dinoszaurusz
Számos programra várják a családokat a fővárosban
Megválasztották német kancellárnak Angela Merkelt
Meghalt Stephen Hawking világhírű elméleti fizikus
A Ceredi Nemzetközi Művésztelep alkotásait mutatják be Salgótarjánban
Magyar Filmdíj: átadták az elismeréseket
A helytelen életmód a gyermekeket is cukorbetegséggel fenyegeti
Coworkid: bölcsőde és közösségi iroda egyben
Pszichológus: a nőknek ma is több területen kell helytállniuk
Kőedény-kiállítással nyílik meg a turistaszezon a Füleki Vármúzeumban
Felfüggesztett börtönböntetésre ítélték a sziráki kuruzslót
Lassan, de biztosan érkezik a tavasz - na de mit vegyünk fel?
Európai Bizottság: megjelentek az országjelentések
Bajnokok Ligája - Nyolc között a Real Madrid és a Liverpool
Ma lejár az országos listák bejelentésének határideje
Nagyon belehúztak a lakáshitelesek
Oscar-díj: négy kategóriában diadalmaskodott A víz érintése
Választás - Finisébe ért az ajánlásgyűjtés
Már 17,5 ezren jelentkeztek a külképviseleti szavazásra
Központi ünnepségek, családi programok a nemzeti ünnepen
Hős kamionos segített a bajban
Európa-szerte szedi áldozatait a fagyhalál
Üzemeltessünk együtt internetes napilapot Salgótarjánban!
Havazás nehezíti a közlekedést
Választási útmutató: kisebbség és többség dilemmái
A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
Honnan jön ez a szibériai hideg?!
Kutyahideg: vigyázzunk kedvenceinkre!
Így építhet családi házat telekvásárlás nélkül
hírek innen, onnan
Betiltják a kiskorúak e-rollerezését? Szigorú szabályok léptek életbe egy európai országban
Észak-Macedónia jelentősen szigorította az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályokat. Az új előírások szerint 18 év...
Ezért nem szabad a mentát közvetlenül a szabad földbe ültetni
A mentáról elsőre talán a friss limonádé jut eszedbe – de egyetlen hibás lépéssel hamar az egész kerted ura lehet. Mutatjuk, miért...
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép
Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal...
Gyilkolt a hőkupola: Több ezer ember halt meg Franciaországban
Sokkoló adatokat közölt a júniusi kánikukáról Franciaország
Az AI-cégek mérlegen kívüli kötelezettségei elérték az 1,65 billió dollárt – A nagy dobás lábjegyzetcsapdája
Öt amerikai technológiai óriás mérlegen kívüli vállalásai elérték az 1,65 billió dollárt. A nagy dobás arra világít rá, miért a...
Ellepik a darazsak a teraszodat? Ezt a konyhai maradékot vesd be ellenük
A darazsak különösen nyár végén érdeklődhetnek az édes ételek és italok iránt, jelenlétük pedig pillanatok alatt elronthat egy...
Súlyos figyelmeztetés: agydaganatot okozhat ez a gyógyszer, ha folyamatosan szeded
Nagyon oda kell rá figyelni, ijesztőek a számok.
Bognár kifakadt a játékvezetésre: "Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna"
Bognár György, a Paks vezetőedzője értékelte a Panathinaikos elleni Konferencia Liga-selejtező párharcának első mérkőzését.
15 éve nem volt ilyen erős a növekedés az Intelnél - Szárnyal az árfolyam
Az Intel csütörtökön, piaczárás után tette közzé idei második negyedéves gyorsjelentését. A chipgyártó minden várakozást...
Így megy neki az Állami Számvevőszéknek a Tisza-kormány
Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki bejelentése után meg is jelent a közlönyben a kormány határozata, ami az Állami...
Ezt a hibát sokan elkövetik a konyhában: egyetlen mozdulat, és pillanatok alatt lángba borulhat minden
Egy konyhai tűz néhány másodperc alatt válhat életveszélyes helyzetté, különösen akkor, ha forró olaj gyullad meg a tűzhelyen.
Csak a régi pozíciójába térne vissza Zelenszkij kirúgott minisztere
Mihajlo Fedorov úgy érzi, csak korábbi posztján tudná érdemben befolyásolni a háború kimenetelét.
Sport
„Elvették” a vb-döntő Aranylabdáját, a világszervezet inkább Messinek adta a díjat
A FIFA szerint a világbajnok spanyolok középpályása, Rodri volt a torna legjobbja. Hibáztak volna?
Valami történt a vb-döntő előtt, kísérteties videó került elő Messiékről - Ezért játszottak katasztrofálisan
Lionel Messi láthatatlan volt a pályán, helyzete sem volt Argentínának. Az FBI állítólag megszállta a stadiont miattuk.
Kiszivárgott: az FC Barcelona órákon belül leigazol egy világsztárt
Az El Chiringuito osztott meg részleteket arról, hogy ki lesz Robert Lewandowski utódja.
Marco Rossit családi tragédia érte, de a haláleset ellenére már az ukránokra készül
Húzós ősz vár a magyar válogatottra, de a kapitány felkészülését a Rossi-család drámája beárnyékolta.
Csak összehozta a nyár álomigazolását a Ferencváros
Ráadásul kifejezetten olcsón sikerül megszerezni.
Népmozgalom indult a vébédöntő újrajátszásáért a vélelmezett bírói csalások miatt
Már 65 000 aláírásnál tart a petíció.
Kós Hubert Milák Kristófról: Szomorú, hogy csak magára gondol és nem a csapatra
Interjút adott a 23 éves úszóklasszis.
Spanyol színésznővel melegedett össze a világbajnokság gólkirálya
Minden jel arra mutat, hogy rátalált a szerelem a gólgyárosra.
Három sztárcsapat akarja leigazolni Marcus Rashfordot
Premier League-csapatok akarják a Manchester United játékosát.
Még kap egy utolsó esélyt, de közeleg a Liverpool sztárjának eladása
Nagyon gyorsan meg kell győznie Andoni Iraolát.
Egy magyar sportolólány is bejutott idén a Miss Universe Hungary döntőjébe
Nyitott a folytatásra a szépségiparban.
Kimi Antonelli: Apám azt mondta, ha még egyszer ilyet csinálok, kitekeri a nyakamat, mint egy csirkének
Leclerc a Hungaroring kanyaraiban, Versappen pedig az egy éve látott feltámadásban bízik.
Bulvár
Kifutott a megérkezett csomagért a 3 éves kislány: Pár perccel később már az intenzív osztályon küzdöttek az életéért
Izgatottan szaladt ki a kertbe a hároméves kislány a neki érkezett csomagért, ám a felhőtlen öröm pillanatok alatt felfoghatatlan drámába fordult.
Németh Balázs: Egy kopott használtautó áránál nem lehetett több Orbán Viktor amerikai utazása
Szánalmas bohócnak nevezte a Telex összes újságíróját a fideszes képviselő.
„Elvették” a vb-döntő Aranylabdáját, a világszervezet inkább Messinek adta a díjat
A FIFA szerint a világbajnok spanyolok középpályása, Rodri volt a torna legjobbja. Hibáztak volna?
Vége egy korszaknak: három tévécsatorna búcsúzik
A német közszolgálati televíziózás jelentős átalakulás előtt áll: az ARD és a ZDF bejelentette, hogy 2026. december 31-ével megszünteti három lineáris televíziós csatornáját, a tagesschau24, a ONE és az ARD al
47 fokos hőséggel robbanhat be az újabb hőkupola: szaharai levegő éri el Európát
Hőkupola formálódik Délnyugat-Európa fölött, és az enyhébb időt hozó hidegfront után rövidesen hazánkban is visszatérhet a hőség.
Fotókon Magyar Péter és Varga Judit egykori balatoni háza: meseszép a 300 millióért eladó ingatlan
A Balatonhenyén található ingatlanhoz 2000 négyzetméteres telek is tartozik.
Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
A magyar médiarendszer átalakításával kapcsolatban.
Lebuktatták Pócs Jánost: Tóth Vera és Szulák Andrea nevében milliókat vettek fel a nála bejegyzett egyesületnél – a Brazilban is a papír írja át a valóságot
Több mint 150 millió forint állami támogatást kapott a Pócs János családi birtokára bejegyzett Jász Nemzet Egyesület. A Brazil bürokratikus világa segít megérteni, hogyan válhat egy dokumentumba írt állítás hiv
Megtorlást követel a nép: Gajdos László nyomozni kezdett a hatvanpusztai zebrák ügyében
Szabálytalanságokat talált Gajdos László a hatvanpusztai zebrák ügyében: tizenhétből ötről semmit sem tudni. Elhullott állatok és bűnügyi nyomozás a Mészáros-közeli telepen.
Elszabadul az pokol napközben: Kiadták a sárga riasztást, komoly vihar közelít
Nyugodt, napsütéses idővel indul a nap, ám északnyugat felől hirtelen lecsap a viharos időjárás az egész országban.
A Tiszában találták meg a búvárok a feleségét gyászoló motoros holttestét
A rendőrség vizsgálja a 74 éves férfi halálának a körülményeit.
Az Orbán-kormány eltörölte a NAV legerősebb fegyverét a Tisza visszahozza
A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok.
blogmorzsák
Nagy friss sertéstarja teszt
Legújabb vaktesztünkön a sokoldalúan elkészíthető friss sertéstarjákat értékeltük.
Ortega országa
Nicaraguában többet soha nem lesz választás, legalábbis Ortega reményei szerint.
Robin Beck interjú
“Ezzel az albummal kapcsolatban az volt a legfontosabb, hogy egyáltalán elkészült”

- A Ceredi Nemzetközi Művésztelep alkotásait mutatják be Salgótarjánban
- Magyar Filmdíj: átadták az elismeréseket
- A helytelen életmód a gyermekeket is cukorbetegséggel fenyegeti
- Mérséklődik a tavaszias meleg
- Coworkid: bölcsőde és közösségi iroda egyben
- Pszichológus: a nőknek ma is több területen kell helytállniuk
- Kőedény-kiállítással nyílik meg a turistaszezon a Füleki Vármúzeumban
- Felfüggesztett börtönböntetésre ítélték a sziráki kuruzslót
- Lassan, de biztosan érkezik a tavasz - na de mit vegyünk fel?
- Európai Bizottság: megjelentek az országjelentések
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

