Korábbi cikkeink
Tovább gyarapodik a hatos lottó főnyereménye
Március utolsó napjaiban is lesznek mínuszok
Böhm Lilla és Kovács Benjámin a mezei ob bajnokai
A közlekedési balesetek megelőzősére indít új animációs sorozatot a rendőrség
Egy utas halála miatt szállt le egy repülő Budapesten
Hazaérkezett Afrikából Zoltán, a jeladós fekete gólya
Fogyatékkal élők számára épülnek lakóotthonok Nagymágocson és Derekegyházon
Szarvas ugrott egy autó elé Nógrád megyében
Több mint egy év után játszott ismét Nora Mörk
Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra
Döntős a Csíkszereda az Erste Ligában, Magyar Bajnok a Ferencváros
Hosszú és Verrasztó egy-egy vegyes számban aranyat nyert
Hétfőn megkezdik az értesítők kézbesítését
Nem sokáig tart a jó idő, 10 fokot fog visszaesni a hőmérséklet
Kétszeresére nő a kiberbűnözők által okozott kár a következő három évben egy felmérés szerint
Szemléletváltás szükséges a vízgazdálkodásban
Egy hét múlva indul a vadon élő rókák tavaszi veszettség elleni vakcinázása
Milánó-San Remo avagy 300 kilométernyi kín
Érettségi tétel lett a Zenthe Ferenc Színház
Milliók követelik a Brexit leállítását
Pécs-Szabadka-Nagyvárad-Debrecen vasútvonal épülhet tíz év alatt
Ezeket az OKJ-s képzéseket végezhetitek el ingyen
Pásztón előzés közben karambolozott egy teherautó és autó
Visszatértek az első gólyák Nógrád megyébe
Egyszerűbbé válik a Magyar Falu Program pályázati rendszere
Streetballpályát kap a sportcentrum
Jól teljesítettek a Vitalitás SE dobói
A szemetelés megelőzése és a hulladék egyre nagyobb környezeti problémája
Facebook: szabályozzák a kisebbségeket és nehéz helyzetben lévőket célzó hirdetéseket
A pécsi mandulafa lett az Európai Év Fája
Jól szerepeltek a nógrádi diákok a brandenburgi mentős bajnokságon
Tavalyhoz képest nőtt a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma
Több mint négyezer esetben mulasztották el a biztonsági öv használatát
Kisebb lehűlés várható a héten
Csökkent az Audi Hungaria árbevétele tavaly
Megkezdte működését Magyarország első kézműves ginfőzdéje
Közel volt a gyarmati pontszerzés
Hollandiából rajtol a 2020-as Vuelta
Versenyzők nyilatkoznak a Tour de Hongrie útvonaláról
Bajnoki aranyat nyertek a tarjáni lányok
hírek innen, onnan
Hatalmas perre készül Ausztriában a Raiffeisen Bank
A Raiffeisen Bank International (RBI) csütörtökön bejelentette, hogy mintegy 3,15 milliárd eurós, azaz körülbelül 3,58 milliárd dolláros...
Kétmilliáros bevételkiesést jelent idén a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése
„Miközben jelentős társadalmi, addig költségvetési oldalon visszafogott hatása van” – közölte Kármán András.
Ezermilliárdos botrányról rántotta le a leplet Magyar Péter - videó
Négy, az állami tulajdonban lévő Eximbankot érintő, összesen mintegy ezermilliárd forintos ügyben tett feljelentést a nap folyamán a...
Eladó Varga Judit balatonhenyei háza - Fájó szívvel búcsúzik tőlük a falu, megszólalt a polgármester is
Bár sokáig úgy tűnt, a kis Balaton-felvidéki kisfaluban talál otthonra Varga Judit, a volt igazságügyi miniszter mégis megválik...
Érdekes egyeztetések: Magyar Péter és Orbán Viktor is a Suzuki globális vezérével tárgyalt
A Suzuki globális elnök-vezérigazgatóját, Toshihiro Suzuki urat fogadtam az irodámban - közölte Facebook-oldalán Magyar Péter...
Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás
A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem...
Megvan a tudományos ok, miért nem élhetünk örökké, még tökéletesen egészségesen sem
Még ha minden betegséget legyőznénk is, a halál elkerülhetetlen: egy új modell megmutatja, meddig tart az emberi élet legvégső határa.
Újabb gyanúsítottat tartóztattak le az NKA-ügyben
A gyanúsított Hankó Balázs közvetlen munkatársa lehet. Mi történt? Egy hónapig tartó letartóztatást rendelt el a Kecskeméti...
Százmilliós jutalék, állami ingatlan és Schanda Tamás 50 milliós sikerdíja
Százmilliós nagyságrendű jutalékhoz juthatott 2020-ban Párkai Dávid az Alapjogokért Központ budakeszi úti villájának megvásárlása...
Furcsa, bűzös uszadék miatt riadót fújtak a Fekete-Körösnél
Jelentős mennyiségű, ismeretlen összetételű, erős szaghatással bíró uszadék felgyülemlését észlelték csütörtökön a...
Kijavította a Red Bull a „szuperveszélyes” hátsó szárnyat
Visszatér a két balesetért is felelős rendszer a Hungaroringen.
Orbán Viktor felé terelte a magyarokat a mesterséges intelligencia, de a baj ennél is sokkal nagyobb
Az AI-modellek magabiztos politikai tanácsot adhatnak úgy, hogy közben régi pártközlönyökből, homályos módszerrel és ellenőrizhetetlen...
Sport
„Elvették” a vb-döntő Aranylabdáját, a világszervezet inkább Messinek adta a díjat
A FIFA szerint a világbajnok spanyolok középpályása, Rodri volt a torna legjobbja. Hibáztak volna?
Szoboszlai lemondott a titkos záradékról, a Liverpool bukhatja csapatkapitányát
A liverpooli klub egyelőre nem kért több felelősséget a magyar válogatott sztárjától, erről Szoboszlai menedzsere számolt be.
Kiszivárgott: az FC Barcelona órákon belül leigazol egy világsztárt
Az El Chiringuito osztott meg részleteket arról, hogy ki lesz Robert Lewandowski utódja.
Tárt karokkal várják a világsztár leigazolását a Real Madrid játékosai
Óriási húzás lenne a megszerzése.
Csak összehozta a nyár álomigazolását a Ferencváros
Ráadásul kifejezetten olcsón sikerül megszerezni.
Kálnoki-Kiss Attila: Masszívan túlárazottak lehettek a korábbi világversenyek végső költségvetései
A sportállamtitkár kinevezése óta áttekintette az elmúlt évek nagy sporteseményeinek szerződéseit.
Népmozgalom indult a vébédöntő újrajátszásáért a vélelmezett bírói csalások miatt
Már 65 000 aláírásnál tart a petíció.
Kós Hubert Milák Kristófról: Szomorú, hogy csak magára gondol és nem a csapatra
Interjút adott a 23 éves úszóklasszis.
Spanyol színésznővel melegedett össze a világbajnokság gólkirálya
Minden jel arra mutat, hogy rátalált a szerelem a gólgyárosra.
Három sztárcsapat akarja leigazolni Marcus Rashfordot
Premier League-csapatok akarják a Manchester United játékosát.
Az Amazon alapítója lehet a Liverpool új befektetője, Guardiolát nevezhetik ki az olasz válogatott élére - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Egy magyar sportolólány is bejutott idén a Miss Universe Hungary döntőjébe
Nyitott a folytatásra a szépségiparban.
Bulvár
„Apám bejött a szobámba, és tett velem ezt-azt” – a Billog Burger tulajdonosát szívszorító, borzalmas történetekkel keresik fel
Egy bántalmazott lány történetével kezdődött, majd hónapokon át érkeztek hozzá a megrázó vallomások. Szilágyi László, a Billog Burger tulajdonosa arról ír, mit jelent meghallgatni azokat, akik sokszor évtizedek
Kifutott a megérkezett csomagért a 3 éves kislány: Pár perccel később már az intenzív osztályon küzdöttek az életéért
Izgatottan szaladt ki a kertbe a hároméves kislány a neki érkezett csomagért, ám a felhőtlen öröm pillanatok alatt felfoghatatlan drámába fordult.
Vége egy korszaknak: három tévécsatorna búcsúzik
A német közszolgálati televíziózás jelentős átalakulás előtt áll: az ARD és a ZDF bejelentette, hogy 2026. december 31-ével megszünteti három lineáris televíziós csatornáját, a tagesschau24, a ONE és az ARD al
Németh Balázs: Egy kopott használtautó áránál nem lehetett több Orbán Viktor amerikai utazása
Szánalmas bohócnak nevezte a Telex összes újságíróját a fideszes képviselő.
Az Orbán-kormány eltörölte a NAV legerősebb fegyverét a Tisza visszahozza
A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok.
„Elvették” a vb-döntő Aranylabdáját, a világszervezet inkább Messinek adta a díjat
A FIFA szerint a világbajnok spanyolok középpályása, Rodri volt a torna legjobbja. Hibáztak volna?
47 fokos hőséggel robbanhat be az újabb hőkupola: szaharai levegő éri el Európát
Hőkupola formálódik Délnyugat-Európa fölött, és az enyhébb időt hozó hidegfront után rövidesen hazánkban is visszatérhet a hőség.
A fideszes képviselők nem hallgatták meg Varga Mihály jegybankelnök beszámolóját
Varga Mihály szerint az MNB visszatért klasszikus jegybanki feladataihoz, az infláció 2025 végére 3,3 százalékra csökkent, miközben a devizatartalék rekordszintre, 61 milliárd euró fölé emelkedett.
Elszabadul az pokol napközben: Kiadták a sárga riasztást, komoly vihar közelít
Nyugodt, napsütéses idővel indul a nap, ám északnyugat felől hirtelen lecsap a viharos időjárás az egész országban.
Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
A magyar médiarendszer átalakításával kapcsolatban.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter: sokan vártak erre a döntésre
Szeptember elsejétől teljesen áfamentessé válnak a vényköteles gyógyszerek – jelentette be hivatalos oldalán a miniszterelnök.
Fotókon Magyar Péter és Varga Judit egykori balatoni háza: meseszép a 300 millióért eladó ingatlan
A Balatonhenyén található ingatlanhoz 2000 négyzetméteres telek is tartozik.
blogmorzsák
Város a Vezúv árnyékában
Íme tíz olyan érdekesség, amelyek új megvilágításba helyezik az ókori város történetét.
Ortega országa
Nicaraguában többet soha nem lesz választás, legalábbis Ortega reményei szerint.
Robin Beck interjú
“Ezzel az albummal kapcsolatban az volt a legfontosabb, hogy egyáltalán elkészült”

- Milliók követelik a Brexit leállítását
- Pécs-Szabadka-Nagyvárad-Debrecen vasútvonal épülhet tíz év alatt
- Ezeket az OKJ-s képzéseket végezhetitek el ingyen
- Pásztón előzés közben karambolozott egy teherautó és autó
- Visszatértek az első gólyák Nógrád megyébe
- Egyszerűbbé válik a Magyar Falu Program pályázati rendszere
- Streetballpályát kap a sportcentrum
- Jól teljesítettek a Vitalitás SE dobói
- A szemetelés megelőzése és a hulladék egyre nagyobb környezeti problémája
- Kihívás Napja
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

