Salgótarjáninapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

További cikkek a rovatban: Közélet


 Érdemes odafigyelni a 2019-es jogszabályi változásokra

 Emelkedik a gyed és a diplomás gyed összege, megjelenik a gyod

 Szokatlan körülmények között lett a vörösszárnyú keszeg az év hala közönségszavazás győztese


 Sarkvidéki levegő érkezik az ország fölé

 Elhunyt Larry Roberts, az internet egyik alapító atyja

 Országszerte csaknem 3000-szer riasztották a mentőket

 Huszonöt tűzesetet okozott tűzijáték

 Két halálos közúti baleset történt Szilveszterkor

 Miskolcon éjfél után nyolc perccel született az első baba


 Nincs olyan pirotechnikai termék, amit kézből kell lőni


 Téliesre fordul az időjárás az új év első hetében

 Világszerte felértékelődik a közösségi média szerepe

 Ónos esőre figyelmeztet három nyugati megyében az OMSZ


 Gyermekmentő búvárok, terrortámadások sérültjeit segítők és élsportolók a brit uralkodó újévi kitüntetési listáján

 Szilveszterkor biztonságos, zárt helyen kell tartani a háziállatokat


 Tovább nőtt a légszennyezettség

 Budapest, Eger és Hajdúszoboszló az idei szilveszter legnépszerűbb úti céljai


 A kereskedelmi láncok általában visszaveszik a hibátlan termékeket

 Négy halálos baleset történt karácsonykor


 Fokozott figyelemre intenek az állatvédők az év végéhez közeledve


 Nemzetbiztonsági szakértő: nem csökkent a terrorfenyegetettség Európában

 Öt gyermek és két felnőtt sérült meg egy szabolcsi karambolban

 Jelentősen javult a levegőminőség


 1200 milliárdot költöttek a magyarok decemberben az üzletekben

 Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!


 Egyedülálló arts & business program: dallamokat adtak el

 Változékony idő várható a jövő héten

 Minden második ember adakozott az idén egy felmérés szerint

 A cégek mindennél fontosabbnak tartják az IT-biztonságot

 Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei


 Többfelé kismértékben javult a levegő minősége


 Idén többet költenek játékokra a szülők


 Tovább nőtt a légszennyezettség


 Vagyonvédelmi tanácsadás Salgótarjánban

 Ismét tüntettek Budapesten


 Gyermekek szenvedtek szánkóbalesetet

 Egyszerű, és jó választással kifizetődő a bankszámlaváltás

 Elég hal lesz az ünnepekre


 Több vasútvonalon késnek a vonatok

 Életmentő lehet az áttelelő madarak etetése

 HM: modernebbek a most vásárolt helikopterek

 A Laptopszalon idén gyűjtést szervez a pécsi gyermekek átmeneti otthonának


 Összefogásra szólítottak fel az ellenzéki pártok a fővárosi tüntetésen

 Köd előrejelzésére szolgáló rendszeren dolgoznak


 Idén 7 millió forint értékű adomány érkezett a vidéki menhelyen élő kutyáknak

 A környezetszennyezés aggasztja leginkább a magyarokat


 Több mint ötezren jelentkeztek keresztféléves képzésekre

 Hasznos tippek a pihentető alváshoz

 Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek Salgótarjánban


 Az utóbbi évek legerősebb karácsonyi szezonjára számít a szállodaszövetség


0
0
0

hírek innen, onnan

Szoboszlai lemondott a titkos záradékról, a Liverpool bukhatja csapatkapitányát

A liverpooli klub egyelőre nem kért több felelősséget a magyar válogatott sztárjától, erről Szoboszlai menedzsere számolt be.

A magyar orvosnő egy Ryanair-gép fedélzetén küzdött a férfi életéért, de nem adtak neki defibrillátort

A légiutas-kísérők a kardiológustól kérdezték, hogy végrehajtsanak-e kényszerleszállást.

Olyan meglepetéssel készült Nemes Anna párja a születésnapjára, amire senki sem számított

Az ATV Híradó közkedvelt műsorvezetője, Nemes Anna alig pár hete adott életet kisfiának, most pedig az első, édesanyaként ünnepelt...

Ha 1992 és 1999 között születtél, akkor a legritkább gyerekkort élted át

Kazetták, vezetékes telefonok, betárcsázós internet és hosszú délutánok a szabadban, majd néhány év alatt okostelefonok, közösségi...

30 évre visszamenőleg keresik a visszaéléseket a végrehajtói rendszerben

A végrehajtói rendszer 1994-ben történt profitérdekeltté történő átalakításától kezdődően fogja vizsgálni a folyamatok...

Olyan alacsony a Tisza, hogy betiltották a szórásos temetéseket

A török kori híd cölöpjei is felszínre kerültek Szolnoknál.

Rémálomszerűen debütált Nego: Videóbíró után állították ki a BL-ben - videó

A magyar válogatott védő a Kajrat Almati elleni BL-selejtezőn már a 34. percben piros lapot kapott.

13 fotó a 13 éves György hercegről, amin született királyként pózol

Születésétől fogva a világ szeme előtt nevelkedik, most pedig egy fontos mérföldkőhöz érkezett: Katalin hercegné és Vilmos herceg...

Óriásit ugrott a Revolut értéke

Megkezdte másodlagos részvényértékesítését Európa legértékesebb fintech vállalata, a Revolut – erősítette meg a cég szóvivője a...

Trump meglepő nevet dobott be: jó barátját látná szívesen az ENSZ élén

Az amerikai elnök szerint Gianni Infantino az egész világon elismert vezető, így képes lenne összefogni a különböző országokat.

Csaknem 7 milliárd forintot spórolt két hét alatt a közmédia – Ezek a műsorok maradnak ősztől a képernyőn

Csaknem 7 milliárd forint megtakarítást sikerült elérnie a közmédia megbízott vezetésének a működés első 14 napjában. Több tízezer...

Liptai Claudia visszatérhet a Mokkába – nagy dobásra készül a TV2

A Tények és a Tények Plusz átalakítása után a TV2 a Mokka megújítására is készül. A story.hu értesülése szerint a csatorna célja,...

0

Sport

Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?

Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.

José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből

Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.

Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után

Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.

Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez

Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.

Nico Williams a világ egyik legjobb csapatába igazol

A Bilbao világbajnoka egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Premier League-be folytassa a pályafutását.

Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt

Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.

90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC

Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.

Hatot vágott idegenben, gyakorlatilag továbbjutott a magyar bajnok ETO FC Győr

A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből.

0
0

Bulvár

Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség

Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.

Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő

A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?  

Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt

Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.

Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek

Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben

A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis

Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége

A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.

Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot

Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.

Pánik Orbán Viktor nemzetközi hálózatában: sorra távoznak a külföldi sztárok

A Fidesz választási veresége után bizonytalanná vált az Orbán-kormány idején kiépített nemzetközi konzervatív intézményi hálózat jövője. A Le Monde szerint több, korábban bőkezűen támogatott kutató má ...

Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után

Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a

Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül

Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is. Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László é

Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”

A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.

Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében

Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.